Szakértőink


Tisztelt Látogatóink!

Ezen az oldalon szeretnénk bemutatni azokat a partnereinket, akikre számítunk, akiket bátran ajánlunk, és akik segítenek rendezvényeinken.


 

FOTÓINKAT KÉSZÍTI:

Gaál Miklós, fotógráfus

 

"Sziasztok!

Gaál Miklós esküvői fotográfus vagyok. Eredeti végzettségem szerint építő szakmérnök, de gyerekkorom óta szenvedélyem a fotózás. Első fotós publikációm 20 éve született. Akkor - Korniss Péter elismert fotóművész szerkesztésében - a gyimesi csángókról jelentek meg képeim. A sors érdekessége, hogy 10 évvel később szintén az általam tisztelt fotográfus képei mellett mutatták be Himalájában készített fotóimat. Fotós témáim kezdetben a csavargásaimhoz kötődtek. Jó sorsom az Őrség apró falvaitól a Grand Canyonig sokfelé elvitt, de egyre inkább Kelet vonzott, ahol a kihalóban lévő kultúrákat kerestem és fotóztam.
Kappadókia után jött a nagy csoda, India és Nepál. 
Második himalájai utazásomat követően kezdtem lassacskán érezni, hogy már közelebbi tájakon is, például a Máramarosi havasokban vagy akár a Cserehát legeldugottabb falvai között is észreveszem a számomra lenyűgözőt és ez boldoggá tesz. A fotózás most már nemcsak szenvedélyemmé, hanem fő tevékenységemmé vált (nem tudok kigyógyulni belőle, mindenhová viszem a gépemet). Az esküvő- és rendezvény fotózás mellett gyerek- és felnőtt portrékat is készítek, illetve más fotós munkákat is szívesen vállalok."

http://www.gaalmiklos.hu/

 


PROFI PROGRAMOK:

Activiteam-Art , izgalmas és soha nem sablonos programok

Tökéletesen, minden mozzanatában kidolgozott csapatépítő játékokat ajánló partnerünk több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Az évek során kialakított és többszörösen kipróbált programokat a különleges és igényes kellékek és tapasztalt színész animátorok harmóniája teszi egyedivé és különlegessé. A csapatépítő játékokat teljes lebonyolítással, a játék legapróbb kellékeit is biztosítva ajánlják - minden esetben létszám, idő, helyszín szerinti egyedi árajánlat és lebonyolítási terv mellett.
Ha egyedi programot keres:

 

 


 

GOMBÁSZUNK, GOMBASZAKÉRTŐNK: 

Vrancsik Tibor, gombaszakellenőr

"Bár már korábban is voltak rá utaló jelek - mint pl az óvodai jelem, ami természetesen gomba volt -, mégis csak későn, vidékre költözésemet követően mutatkozott meg a gombák iránti érdeklődésem.

Azóta végzett gombaszakellenőrként aktívan művelem ezt a gyönyörű szakmát.

Lakossági gombavizsgálóként megkeresnek a környékbeli gombagyűjtők, saját gyűjtésű friss és feldolgozott gombatermékeimet pedig piacokon árusítom.
Mivel az elmúlt évek során egyre alaposabban sikerül megismernem és feltérképeznem Somogy megye északkeleti régiójának gombatermő területeit (Koppány völgye kistérség és tágabb környezete), így ma már rendszeresen szervezek és vezetek gombásztúrákat is az érdeklődőknek az itteni erdőkbe, mezőkre. A túrák során nem csak az ehető gombák gyűjtése a cél, hanem igyekszem az errefelé jellemzően megtalálható gombafajokkal, a gombák életével, természetben betöltött fontos szerepükkel is megismertetni a résztvevőket.
Igény esetén a túrákat követően a közösen gyűjtött gombák elkészítésben is segédkezem."

http://erdokert.hu/

 


 

TERMÉSZET

Felismerve a madár-és természetvédelem fontosságát Somogy Kertje csatlakozott Közép-Európa legnagyobb természetvédelmi társadalmi szervezete, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programjához, melynek keretén belül az egyesület tagjai számára kedvezményt biztosít a szállás szolgáltatás árából. A kedvezmény mértéke minden, közvetlenül a Kedvezményt adónál eszközölt foglalás esetén 10% a szállás illetve a szállodai csomag árából. A kedvezmény kizárólag a tagsági kártyával rendelkező személy, valamint vele egy szobában éjszakázó vendégek számára érvényes. Feltétele, hogy a foglalás visszaigazolása előtt írásban jelezniük kell a Kedvezményt adó részére a tagsági kártya számát és annak érvényességi idejét.

 

 

 


Speciális ajánlatok