Kerékpárbérlés - Somogy Kertje Üdülőfalu és Étterem

 

KERÉKPÁRBÉRLÉS, E-BIKE ÉS SEGWAY

Somogy megye friss levegőjén élmény sportolni!

Az első órában díjtalanul használható Gepida márkájú, 3 sebességes kerékpárjainkat elsősorban aszfalt utakon, rövidebb távra ajánljuk.
A komolyabb erdei túrákra GT mountain bike-ok, valamint KTM túrakerékpárok bérelhetők az alábbi táblázatban megtalálható díjakon. Igény esetén gyerekülést és gyermek kerékpárt biztosítunk.

Üdülőfalunkban korlátozott darabszámban e-bike és segway is kölcsönözhető. Segítségükkel könnyebben leküzdhetők az emelkedők adta kihívások és még a környékbeli látnivalók felfedezésére is marad energia.

Az elektromos kerékpár, valamint a segway első használat során kizárólag technikai vezetéssel vehető igénybe, üzemidőn belül 9-15 óra között, előzetes (min. 24 óra) bejelentkezéssel. A technikai személyzet segítsége díjtalan, a bérleti díjat nem érinti. Az eszközök saját felelősségre használhatók, a mindenkori kölcsönzési szabályzat elfogadásával. Bővebb tájékoztatást házigazdáink nyújtanak. A biztonságtechnikai eszközök alkalmazása és hordása kötelező.

Előjelentkezés szükséges a recepción!
+36 30 663 5656; +36 30 663 56456

GALÉRIA – PROGRAMOK & SZOLGÁLTATÁSOK 

ESZKÖZ
IDŐTARTAM
BÉRLETI DÍJ
FŐ/ALKALOM
KERÉKPÁR
Gepida nedao city bike - 3 sebesség (óra/kerékpár/fő)
(Rendelkezésre álló darabszám: 3 db)
Első óra díjtalan, majd minden megkezdett óra
500 Ft
GT mountain bike (óra/kerékpár/fő)
(Rendelkezésre álló darabszám: 4 db)
Minden megkezdett óra
950 Ft
KTM túrakerékpár (óra/kerékpár/fő)
(Rendelkezésre álló darabszám: 4 db)
Minden megkezdett óra
1 250 Ft
E-BIKE
Elektromos Merida City eSpresso 700
Minden megkezdett óra
3 000 Ft
Elektromos Merida City eSpresso 700
(Rendelkezésre álló darabszám: 2 db)
3 óra/alkalom/kerékpár/fő
7 500 Ft
Elektromos Merida City eSpresso 700
(Rendelkezésre álló darabszám: 2 db)
nap/alkalom/kerékpár/fő
14 000 Ft
SEGWAY
Aszfalton
Minden megkezdett 30 perc
3 500 Ft
Segway élménytúra (90 perc, 2 fő + kísérő – csak előzetesen, foglaláskor rendelhető)
fő/alkalom
15 000 Ft
GYERMEKEKNEK
gyermekkerékpár, gyermekülés
(Rendelkezésre álló darabszám: 4 db)
díjtalan
Neuzer gyermek utánfutó
egy alkalomra
3 000 Ft
Hírlevél

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!