Házak


Somogy Kertje sajátos szálláshely, hiszen felépítésében, elrendezésében eltér egy átlagos szállodától, ugyanakkor a hagyományos falusi turizmushoz képest színvonalasabb szálláslehetőséggel és gasztronómiai kínálattal rendelkezik. Különlegességét többek között az adja, hogy házai egymástól nagyjából 20-50 m távolságra helyezkednek el, legtávolabbi házunk a központi épülettől mintegy 900 m-re, a falu másik végén található.

Épületeink nagy része eredeti, de igényesen, minden komfortigény szerint felújított, természetes klímával rendelkező parasztház, ill. parasztházból átalakított kúriaépület, amely megjelenésében a 19. sz. végi nemesi udvarházakat idézi.

Nemcsak a házak, a szobák is különböznek, habár közös elem a kovácsoltvas- és fabútorzat, valamint a harmonikus színvilág. A szobák hangulatának kialakításán helyi és országos hírű tájépítészek dolgoztak – Vendégeink visszajelzései alapján sikerrel.

Vendégeinket 5 ház szobáiban látjuk vendégül, 23 db kétágyas és két egyágyas szobában biztosítjuk a komfortos pihenést.

Szobáink felszereltsége

  • széf
  • zuhanyzós vagy kádas fürdőszoba
  • hajszárító
  • tetőtéri szobáinkban légkondicionáló
  • televízió (digitális alapcsatornák+kábelcsatornák)

Kétszobás apartmanok közös fürdőszobával (konyha nélkül), sőt külön házak (2, 3 vagy 6 szobával - nagyobb családok, baráti társaságok, céges partnerek részére) is lefoglalhatók. Szobáinkban ill. házainkban konyha illetve főzési lehetőség nincs!

Somogy Kertje Üdülőfalu Bonnya


Speciális ajánlatok